Az elülső keresztszalag (LCA) műtétek napjaink egyik leggyakrabban végzett ortopéd műtéte. Az térd eredeti kinematikájának és anatómiai helyzetének visszaállítására az utóbbi időben végzett operációk során egyre nagyobb figyelmet fordítanak. A szerzők 1995 óta végeznek dupla furatos (Rosenberg) és 2001 óta dupla köteges LCA pótlást. Az sérülés előtti állapot helyreállításában nagy jelentőséget tulajdonítunk annak hogy milyen erővel feszítik meg a graftot a rögzítéskor. Legtöbb intézményben a fixáláskori erőt kézzel állítják be, nemrég került piacra egy double spike plate (DSP) eszköz, melynek a segítségével, előre meghatározott feszítés mellett rögzíthetjük a graftot. Hogy megtaláljuk ezt a feszítő erőt, elengedheteten hogy első lépésként meghatározzuk azt a feszítést (laxity match pretension LMP) amely normál A-P térd lazaságot eredményez. A szerzők mind a két köteges, mind a két csatornás LCA pótlásnál az optimális LMP-t próbálták meghatározni.
24 betegnél végeztek pótlást akiket két csoportba randomizáltak.
Dupla köteg; femoralis furat 3-9 illetve 2-10 óránál, és két párhuzamos tibiális furat.
Dupla furat; femoralis furat 1-11 illetve 10-2 óránál és egy tibiális furat.
Mindkét csoportnál ST inat használtak fel,amit feleztek és félbehajtottak. Endo-Button®-nal rögzítették a graftok egyik végét a lateralis femur cortexen, másik végét külön-külön 3-as polyester fonallal rögzítették egy tibiához rögzített, állítható feszülés-nagyságot biztosító erőmérő eszközhöz. Ez az erőmérő eszköz V alakú. Egyik szárát a tibiához rögzítették a másik szárral tudták a feszülést változtatni.
10,20,30,40,50 N feszítő erőt alkalmaztak a tibiális cortexen 20° térd flexió mellett. Az A-P elmozduást egy Knee Laxity Tester-rel mérték, mégpedig úgy, hogy 134N mellett milyen elmozdulást tapasztalnak az egészséges térdhez képest ahol szintén 134N alkalmaztak.
A graft rögzítés utáni lazulását és a in remodellációját figyelembe véve az LMP-nél nagyobb feszülést kell alkalmazni a rögzítéskor. Viszont a túl nagy feszülés sem jó, mert megakadályozza az izület normál mozgását, hozzájárul a graft-elégtelenséghez, és arthrosishoz vezet.
A dupla köteg rögzítésekor átlagban 7,8N-nál voltak a legközelebb az egészséges térd lazaságához, a dupla furatnál ez az érték 25N volt. Tehát a két technika LMP értékeit összehasonlítva az első szignifikánsan alacsonyabb, így dupla köteg módszer hatékonyabb a térd stabilitásának visszaállításában. Ennek lehetséges magyarázata: az alacsonyabban elhelyezett femorális furat, a két tibiális furat esetén mind két csatornának van hátsó fala, így nem tevődik át rá a hátsó kötegre ható erő, mint a dupla furatos technikánál, illetve a femorális furatok elhelyezése miatt a graft rövidebb része van az izületben ezért kevesebb feszüléssel tudja biztosítani a normál izületi lazaságot.
Összefoglalva ez az első olyan tanulmány ami in vivo próbálja meghatározni az LMP-t. Reményeik szerint így ez a tanulmány még értékesebb információkkal tudja segíteni a LCA műtéteket végző sebészeket.
24 betegnél végeztek pótlást akiket két csoportba randomizáltak.
Dupla köteg; femoralis furat 3-9 illetve 2-10 óránál, és két párhuzamos tibiális furat.
Dupla furat; femoralis furat 1-11 illetve 10-2 óránál és egy tibiális furat.
Mindkét csoportnál ST inat használtak fel,amit feleztek és félbehajtottak. Endo-Button®-nal rögzítették a graftok egyik végét a lateralis femur cortexen, másik végét külön-külön 3-as polyester fonallal rögzítették egy tibiához rögzített, állítható feszülés-nagyságot biztosító erőmérő eszközhöz. Ez az erőmérő eszköz V alakú. Egyik szárát a tibiához rögzítették a másik szárral tudták a feszülést változtatni.
10,20,30,40,50 N feszítő erőt alkalmaztak a tibiális cortexen 20° térd flexió mellett. Az A-P elmozduást egy Knee Laxity Tester-rel mérték, mégpedig úgy, hogy 134N mellett milyen elmozdulást tapasztalnak az egészséges térdhez képest ahol szintén 134N alkalmaztak.
A graft rögzítés utáni lazulását és a in remodellációját figyelembe véve az LMP-nél nagyobb feszülést kell alkalmazni a rögzítéskor. Viszont a túl nagy feszülés sem jó, mert megakadályozza az izület normál mozgását, hozzájárul a graft-elégtelenséghez, és arthrosishoz vezet.
A dupla köteg rögzítésekor átlagban 7,8N-nál voltak a legközelebb az egészséges térd lazaságához, a dupla furatnál ez az érték 25N volt. Tehát a két technika LMP értékeit összehasonlítva az első szignifikánsan alacsonyabb, így dupla köteg módszer hatékonyabb a térd stabilitásának visszaállításában. Ennek lehetséges magyarázata: az alacsonyabban elhelyezett femorális furat, a két tibiális furat esetén mind két csatornának van hátsó fala, így nem tevődik át rá a hátsó kötegre ható erő, mint a dupla furatos technikánál, illetve a femorális furatok elhelyezése miatt a graft rövidebb része van az izületben ezért kevesebb feszüléssel tudja biztosítani a normál izületi lazaságot.
Összefoglalva ez az első olyan tanulmány ami in vivo próbálja meghatározni az LMP-t. Reményeik szerint így ez a tanulmány még értékesebb információkkal tudja segíteni a LCA műtéteket végző sebészeket.